Szilveszteri jószerencse

Eljött az év utolsó napja, s motoszkált bennem a gondolat, hogy csak kéne még egy utolsó pecát ejteni - a tavalyi évhez hasonlóan. Délutántól vendégeket vártunk, délelőttre meg megígértem a páromnak, hogy teszek még egy kört a boltban az esti banzáj előtt. Reggel azonban addig-addig forgolódtam az ágyban, nézegettem az órámat, míg egy hirtelen ötlettől vezérelve kipattantam, s reggel 8:15-re már le is tudtam a vásárlást.

Villámreggeli után már robogtam is a töltésen a legközelebbi víz irányába. Nem akartam messzire menni, szerencsére a Rábca egy km-re sincs a házunktól így oda lett a menet. A felső zsilipnél kezdtem, majd onnan mentem fel a kis folyó mentén egy darabon.

A zsilip alatti torkolat rész.

Rendkívül barátságtalan, hideg, metsző északi szeles idő volt. "No wind no pike" - erre most igazán nem lehetett panasz. A zsilip alatti rész legtöbbször tartogat valamit. Most sem volt ez másképp, egy rendkívül kicsi, 25 cm körüli balin ragadt rá a csukának szánt apró gumira. Mivel nem érte el a fényképezéshez szükséges minimum méretet sem, gyorsan vissza is csúsztattam a hideg vízbe. Egy nagyobb gumival a langós részeket húzgáltam még egy darabig, de más már nem akadt, így elindultam felfelé a Rábcán.

A Rábca nem könnyű terep. Erős sodrású, ág-bogas, viszonylag sekély és nyáron rendkívül dús növényzet borítja. 

Az áradás miatt még zavaros volt a víz, ezért rikító gumikkal próbálkoztam. Csak a folyó széltének 1/3-áig dobtam, tehát az én oldalamon lévő töréseket, visszaforgókat horgásztam. A Rábca gyors folyásúnak mondható, ezért a csukák általában teljesen kint vannak a szélben, ahol már kicsi a sodrás, tehát a parttól maximum 2m-re. De nagyon gyakran egész közel, a 20 centis vízben állnak a méretes példányok is. Többször fogok úgy, hogy észreveszem a megriadt csukát a szélvízben, nagyjából próbálom kitalálni merre menekülhetett, majd oda dobálok. Amikor egy ilyen bejön, az olyan sikerélmény, amit kevés dologgal lehet összehasonlítani.

Hatékonyabbak vagyunk, ha csak a saját oldalra koncentrálunk. A közepén a sodrás 10-ből 9-szer úgy is töklevél szárba viszi a csalit. 

Tehát módszeresen haladtam, a téli, gyér növényzetnek hála szinte végig a parton tudtam menni. Nyáron ez elképzelhetetlen lenne, nem kis dzsungelharcok árán szoktam megtalálni a beállókat. Az egyik kis öbölszerűségben végre határozott koppintást éreztem a nyélen. Ez bizony hal volt, nem kétséges! Próbáltam ugyan azt a szöget, mélységet megtalálni, ahol a kapás érkezett. 4-5. dobásra sikerült is, majd ismét ütés. Ezúttal a bevágás sem maradt el, s éreztem, hogy halam van, na meg azt is, hogy nem túl nagy. De mikor megpillantottam, kicsit nyitva is maradt a szám, hiszen ilyet még erre soha nem fogtam: egy süllő!

Ilyen se volt még itt! (nekem)

Nagyon örültem a kis tüskésnek, ez bizony már a szilveszteri jószerencsének köszönhető. Mentem tovább a csendes téli erdőben, csak fent, a csupasz nyárfa ágakon süvített halkan a hideg északi szél. Már nem volt sok időm, ezért egyből a legjobbnak vélt helyre igyekeztem. Itt egy viszonylag nagyobb visszaforgó van, és a víz is mélyebb. Felraktam egy testesebb jiggel tűzött piros-sárga twistert, ami a tavalyi év nagy slágere volt nálam, idén viszont kicsit háttérbe szorult. Az egyik dobásnál, mikor már egész közel volt a csali, amikor szép kis tolóhullámot láttam jönni mögötte. Ahogy a lábamhoz ért, utána is nyúlt, de épp kikaptam az orra elől. A burványból láttam merre húzott el, alsó dobással rögtön utána is dobtam. 3 tekerés, és bamm! Már rajta is volt a 45 cm körüli rábcai kroki.

Süllő utáni bónuszhal.

Érdekes, hogy tavaly szilveszterkor ugyan itt dobáltam, ennél a visszaforgónál és egy kapásom volt is itt. Azt sajnos nem sikerült megfogni, 30 perc erőlködés után sem. Talán ugyan ez lehetett? Ki tudja? Mindenesetre tudtam, hogy ezt most vissza kell dobni, hogy jövőre is megörvendeztessen. Nagyon örültem hazafelé menet. Bevallom sokszor megcsinálom ezt a kört, mert 5 percre van tőlem, de finoman szólva nem ontja a halat magából ez a szakasz. Most viszont, december végén 3 halfajból is sikerült fogni, röpke 2 óra alatt.

Kívánok Nektek is hasonló jószerencsét 2019-re is! Görbüljön az orsó, sírjon a bot...vagy hogy is van ez? Mindegy is! Boldog új évet kívánok! Szilveszteri jószerencse, megmaradjon mindörökre!

Csuka rizottó

Nem vagyok egy nagy főzőmester, de kitaláltam ezt az ételt, megcsináltam és nagyon finom lett, ezért gondoltam itt a helye. Elsősorban azoknak ajánlom az elkészítését, akik nem ijednek meg a csuka jellegzetes, vad ízétől és valami igazán újat próbálnának ki.

A receptet a következő gondolat ihlette: "Mit csináljak a filézés után megmaradt részekkel?" Hiszen akármilyen ügyesek vagyunk, valamennyi hús mindig a csonton marad, ami kárba veszne. Főleg, ha kevésbé gyakorlott valaki a halfilézésben, mint például én. Ennek folyományaként jött az ötlet. Lássuk!
A következőkben egy klasszikus olasz rizottót készítünk, aminek az alaplevét a csuka fejéből, gerincéből főzött leves alkotja, a végén pedig egy fehérboros, gombás csukaraguval ízesítjük majd be az egészet.

Az alap rizottó kellékei.

(Ha fogalmad sincs mi az a rizottó, érdemes előtte elolvasni az alapreceptet ITT, mert erre nem térek majd ki részletesen. Én is innen tanultam meg pár éve.) 

A következőkre lesz szükség 4 személy részére:

• 1 egész csuka
• 1 bögre rizottóhoz való rizs (Arborio, Carnaroli)
• 1 kocka teavaj
• 2-3 dl száraz fehérbor
• 1 sárgarépa
• 1 fehérrépa
• 2 fej vöröshagyma
• 6 gerezd fokhagyma
• 50 g parmezán sajt
• 2-3 db gomba
• babérlevél
• só
• szemes bors

Nulladik lépés: fogjunk egy akkora csukát, amit már érdemes filézni.(2kg körülit)

Első lépésében a pórul járt csukát kifilézzük. Amint ez megvan, egy nagyobb lábasba rögtön belepakoljuk a filézés után megmaradt részeket, tehát a fejet, úszókat és a gerincet a bordákkal. Teszünk még a lábasba 1 fej vöröshagymát, 5 gerezd fokhagymát, fehér- és sárgarépát, szemes borsot, 2-3 babérlevelet, sót, majd felengedjük vízzel.

Az alaplevet minél előbb tegyük oda, mert ennek megfőzése a folyamat leghosszabb része.

Ez fogja alkotni az alaplevet, amivel majd a rizottónkat felöntögetjük. Forrástól számítva legalább 45-50 percig főzzük. Ennyi idő kell, amíg a fej is szétesik, kiadja magából az ízeket és persze a kocsonyás anyagokat, amik majd még krémesebbé teszik a kész ételt.

Amíg fő az alaplé, van idő megcsinálni a csukaragut. A filének csak a kisebbik hányadát használjuk fel, nagyjából 200 grammnyit a szálkamentes részekből. A többit elrakhatjuk, az szabadon felhasználható később, akár egy finom csukapörkölthöz.

A bal szélső edényben van a raguhoz szükséges mennyiség.

Tehát fogunk egy serpenyőt, és kevés vajon megpirítjuk a kockázott husit. Én rajtahagytam a bőrét is, hogy még több csuka ízt tudjak a rizottóba vinni. Só, bors mehet rá, majd ha megpirult, 1 dl fehérborral felöntjük, és rádobjuk a szeletelt gombát. Kicsit kevergetjük, míg az alkohol elpárolog, majd fedő alatt pároljuk össze a csuka, a gomba és a fehérbor fenséges hármasát. Ez maximum 10 percet vesz igénybe, és ha megvan, félre is rakhatjuk, csak a végén fog kelleni.

Szépen pirulnak a csukafalatok.

Ez idő alatt lassacskán az alaplé is összeáll. Kihalásszuk belőle a szilárd elemeket, de le is szűrhetjük, ha szükségesnek tartjuk. Én nagyon ráértem aznap, így a csukacsontokról még kézzel leszedegettem a főtt husi maradványokat és egy kis tálba raktam félre.

Még ennyi húst meg tudtam menteni a fejről és a gerincről.

A leszűrt alaplevet visszatesszük takaréklángon a tűzhelyre, hiszen forrónak kell lennie, amikor a rizshez adagoljuk. Ebben az állapotban, ez a paprikátlan csukaleves nem túl bizalomgerjesztő, de ne aggódjunk, a végére remek ízt fog adni a rizsnek. 

Ha forró az alaplé, kész a ragu, lehet kezdeni magát a rizottót!

Megvan az alaplé, kész a ragu, pirul a rizs.

A vaj felén megdinszteljük az apróra vágott hagymát, majd fél percig a fokhagymát is pároljuk vele. Aztán jöhet a rizs, amit néhány percig pirítunk, majd felöntjük 1-2 dl fehérborral. Ha beszívta a bort, jöhet a sorozatos alaplé öntögetés. Néhány sorozat után én hozzáadtam a főtt hús cafatokat is, de egyébként az alaprecept szerint zajlott minden. Ha már puha a rizs, belekeverjük a gombás, fehérboros csukaragut is. Az alaplével még beállítjuk a megfelelően krémes állagot, de ekkor már csak óvatosan keverjük, ne törjük össze az kockahúsokat.  A legvégén ráreszeljük a parmezánt, rádobjuk a megmaradt vajat, egy utolsó keverés és készen is vagyunk.
Az eredmény egy egészen különleges fogás. A csuka és a parmezán adja a két legmarkánsabb ízt, melyet remekül kiegészít a gomba és a fehérbor. A rizsből kifőtt keményítő és az alaplében lévő kollagén pedig selymessé, krémessé varázsolja az egészet. Kevés reszelt parmezánnal, friss petrezselyemmel megszórva azonnal tálaljuk.
Nekünk nagyon ízlett, remélem sikerült kedvet csinálni hozzá!

Jó étvágyat! :) 

Interjú Keszler Bertolddal

Pergető horgász körökben a Keszler nevet senkinek nem kell bemutatni, hiszen egyre növekvő népszerűségnek örvend - nem véletlenül. Jómagam idén ősszel kaptam rá a támolygó kanalakra, így találtam rá Keszler úr kiváló minőségű és rendkívül fogós termékeire. A szóban forgó villantók annyira megtetszettek, hogy azóta első rend beli fegyverként használom őket, ha csukázni indulok. A Keszler  villantók megálmodójával, alkotójával, Keszler Bertolddal beszélgettem.

Pinnyédi Pecás (PP):Szervusz. Először is mesélj egy kicsit magadról. Honnan jöttél, mi mesterséged címere? Mit érdemes tudni rólad?

Keszler Bertold (KB): Üdvözöllek, Keszler Bertold vagyok 1991-ben születtem Nagykanizsán. Mesterségem címere: Gépgyártó-technológiai technikus, gépi forgácsoló és persze Keszler villantó gyártó. Jelenleg Győrben az Audi Hungáriánál dolgozom Alkatrészgyártó pozícióban. Másodállásban pedig Nagykanizsán gyártom a Keszler villantókat! Két kedvenc mottóm van: „Amit elképzelünk, arról soha nem szabad lemondanunk” és „Bármit csinálsz, azt csináld jól” nagyjából ezek a dolgok jellemeznek! 

Az alkotó, a csalija és gyönyörű fogása.

PP: Mióta horgászol? Mik az első emlékeid a horgászattal kapcsolatban?

KB: Gyerekkorom óta horgászom, nagyon sok emlékem fűződik a horgászathoz.

PP: Mely vizeket látogatod legszívesebben?

KB: Legszívesebben a vad vizeket kedvelem. De nem vagyok válogatós, igazából bármi szóba jöhet. 

PP: Gondolom a pergetés a kedvenced. Szoktál esetleg azért más felé is kacsintgatni?

KB: Igen a pergetés a kedvencem, azonban nagyon sokáig még csak pergető bot sem volt a kezemben. Lehet, hogy hihetetlen, de 2013-ig még csak műcsali sem volt a kezemben. Addig a leülős peca volt a meghatározó számomra. 

Én is hamar barátságot kötöttem a Keszler kanalakkal.

PP: Amikor elmész pergetni, kizárólag saját csalik kerülnek a dobozba? Vagy ugyanúgy használsz gumikat, wobblereket is? Ne adj’ Isten más gyártók villanóit? 

KB: Amióta hivatalosan is kaphatóak a termékeim csakis azokat használom. De e mellett gyűjtöm a régi „vasakat”. Van vagy 300-400 db.  Mielőtt megfogalmazódott bennem, hogy villantókat fogok gyártani kipróbáltam mindent. Talán a villantó volt az utolsó a sorban, ami a kezembe akadt!

PP: Mikor készítettél először csalit, és mi volt az?

KB: 2013-ban nem sokkal azután, hogy megismerkedtem a pergetéssel! A jelenleg is kapható Keszler villantók prototípusai voltak az elsők, de nem hasonlítottak egyik mostani kanálra sem. Sok rossz és mégtöbb nagyon rossz csali készült, még eljutottam a jelenlegi formáig.

PP: Sikerült is rögtön halat fogni az első próbálkozások során?

KB: Amikor az első csalik készültek egy bizonyos mozgást kerestem. Kb. 1 percig volt a csali a vízben. Aztán újabb alakítás, alakítás és alakítás. Mikor eljutottam odáig, hogy igen ez az, onnantól kezdve azt a darabot elraktam etalonnak! És ahhoz a darabhoz készült a szerszám.

PP: Honnan jött az ötlet, hogy kanalakat gyárts?

KB: Ha röviden kellene válaszolni, akkor azt mondanám, hogy a véletlenek sorozata és a szakmai ártalom.

PP: Jelenleg ugye három típus, a kárász, a küsz és a sneci alkotja a kínálatodat. Mikor és hogyan alakult ki ez a paletta?

KB: Miután megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy villantókat fogok gyártani, konkrét elképzelések alapján alakítottam ki a jelenlegi palettát!

PP: Bár a honlapodon minden igényt kielégítő leírást találni, azért pár szóban vázold légyszíves a három típus jellemzőit!

KB: Kárász: egy viszonylag lomha nagy kilengésű kanál, igazi csukamágnes!
Küsz: egy falevél alakú kanál, melyet a vásárlóim már-már balin vadász néven emlegetnek.
Sneci: a kis UL csepp alakú csöpség.

A kárász, a küsz és a sneci.

PP: Mind a három típus hét féle színben érhető el. Tudom, hogy erről enciklopédiát lehetne írni, de azért néhány tapasztalatot, összefüggést, szabályszerűséget ha megosztanál velünk, azt szívesen vennénk. Mikor melyik színhez nyúljunk? Tekintve az időjárást, a víz tisztaságát, jellegét, évszakot, napszakot...és ugye sorolhatnánk…

KB: Valóban hosszabb elbeszélést lehetne tartani a színekről. De röviden tömören: úgy próbáltam a színeket megválasztani, hogy minden víztípusra, minden időjárási eseményre, napszakra legyen egy alternatíva. 

Az arany szabály itt is él: fényes kanalakat borús, sötét vízbe, matt kanalakat világos időbe tiszta vízbe ajánlom. Aztán amikor semmi nem akar működni akkor mindent pont fordítva kell alkalmazni!

Kicsit konkrétabban: tapasztalatom szerint tiszta vízbe napos időben kiválóan működik a pikkely és fekete nikkel szín, tiszta kékes vízben mint pl a Balaton jó megoldás a kék horgany, sötét vagy zavaros vizekbe a nikkel, felhős időben az ezüst, arany.

A hét szín: arany, ezüst, vörös réz, nikkel, fekete nikkel, pikkely, kék horgany.

PP: Ha támolygókról van szó, a legtöbben egyből a csukára gondolnak, holott már a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy bizony más halfaj is szívesen rágja a vasaidat. Milyen halakra horgászhatunk még célzottan ezekkel a villantókkal?

A harcsák is szeretik.

KB: Valóban így van. Kanalaim igazán univerzálisnak mondhatóak. Szinte már minden féle halat fogtak a vásárlóim a különböző típusokkal. Sneci kimondottan sügeres, domolykós, keszeges kanál. A küsz nagyon sok balint tréfált már meg. A Kárász pedig a csukák mellett a harcsákat is elcsábítja! 

PP: Bár mostanában ez a dolog fordulni látszik, azért a kanalakról még mindig kevés szó esik. Véleményed szerint milyen helyzetekben lehetnek verhetetlenek a támolygó villantóid? Az egyszerűség kedvéért, most csak a kárász és küsz formára fókuszálva. 

KB: Amennyiben a csuka a célhal véleményem szerint nincs olyan helyzet, amikor a villantókat ne küldhetnénk „harcba”.

PP: A másik oldalt nézve. Mik a korlátai ennek a “vasas” pecának? Mikor, milyen helyzetben mondanád, hogy itt már nem nyerő a Keszler Villantó?

A bátrabb sügerek is megtámadják a kárászt.

KB: Süllőzés közben, amikor a fenéken kell „tapogatni” Ha az embernél nincs vagy 100 db villantó, akkor nem egy életbiztosítás a hármas horoggal szerelt csalikat a fenékre engedni!

PP: A kísérletezés gondolom folyamatosan megy. Az új formák, új színek mennyire foglalkoztatnak?

KB: Nagyon! Folyamatosan próbálok megfelelni a vevői kívánságoknak, így nem titok jelenleg a színes csalikon dolgozom már jó ideje. Talán 2019 lesz az új színek megjelenésének éve? 

PP: Használat közben elkerülhetetlen, hogy a kanalak korrodálódjanak, fakuljanak, elszíneződjenek. Mit tudnál tanácsolni, mi a legjobb módja a kanalak karbantartásának? 

Keszler kanál a kapocsba és irány a vízpart!

KB: Kanalaim direkt nincsenek lakkozva. Személyes véleményem szerint az emberek szemének nagyon szép egy-egy csillogó villogó kanál, főleg a horgászboltok polcain a bőség zavarában, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy minél inkább foltos, matt, korrodálódott egy kanál annál fogósabb! 

Karbantartásnak csupán annyit javaslok, hogy szárazon legyenek elrakva. Akik pedig az eredeti színt szeretnék vissza hozni, annak egy polír kendőt és általános fémtisztító szert ajánlok! (Bármelyik háztartási boltban kapható.) Azonban ezek a szerek sem használhatók minden felületen! pl: nikkel

PP: A kanalakat ugye egyenesen tőled lehet beszerezni, horgászboltokban nem kaphatóak. Szerinted a jövőben elképzelhető, hogy nagyobb tételben gyárts és a horgászboltok polcain is megjelenjen a terméked? Az igény mindenképp megvan rá!

KB: A kanalakat jelenleg én gyártom és forgalmazom. Nálam lehet őket megrendelni a kbvillanto@gmail.com e-mail címen illetve Facebook oldalamon vagy pedig privátban (messenger). Mivel a főállásom és a lakóhelyem közt 200 km távolság van ezért kizártnak tartom a nagyobb mennyiség legyártását illetve a horgászboltok ellátását! 

Eltörpül a villantó a hatalmas csuka mellett.

PP: Aki ezek után még mindig nem látogatott el a honlapodra, mondd el légyszíves, hogyan lehet hozzájutni a Keszler villantókhoz!

Extrém. Márna fogás Keszler kárásszal!

KB: www.keszlervillanto.hu oldalon minden lényeges információ megtalálható a csalikról. Ezt követően kbvillanto@gmail.com e-mail címem lehet őket megrendelni. 

Második lehetőség a Facebook oldalam és a privát kapcsolatfelvétel:
www.facebook.hu/keszlervillanto 

PP: Utolsó, bónusz kérdésem: ha mondjuk egy őszi csatornacsukázásra csak egy csalit vihetnél, melyik lenne az?

KB: Keszler Kárász 15 g arany színben

PP: Köszönöm, hogy időt szakítottál, és megtiszteltél a blogomon ezzel a beszélgetéssel. Kívánok neked további sikereket és persze kitartást a jövőre nézve!

KB: Számomra megtiszteltetés, hogy megkerestél!
Nagyon szépen köszönöm!
Görbüljön!

Nem eszik

Mostanában szép csukafogásokról kaptam hírt a környékről, és mivel én is belenyúltam néha a jóba egy-egy gyors hétköznapi peca során, ezért szükségét éreztem egy kiadósabb túrának is. Hétfőre jó idő ígérkezett, így ki is vettem egy nap szabit, hogy kihorgászhassam magamat.

Ez a szép, 62 cm-es csuka is mostanában került horogra, egy közös pecán Mosoni Horgász barátommal. Lényegében semmi köze a történethez, csak muszáj volt eldicsekednem vele :)

Azt tudni kell rólam, ha én peca miatt szabira megyek, akkor biztos, hogy rekord mértékű passzivitás fog mutatkozni a halak részéről. Most sem volt ez másképp. Egy legyintéssel el is intézhetném a dolgot, hiszen reggel 7:00-től délután 16:00-ig két darab halat sikerült ténylegesen kézbe fognom. Mégis nagyon jól éreztem magam, szép helyeken jártam, s alaposan feltöltöttem a D-vitamin készletemet is a tél előtt, ezért egy legyintésnél csak többet érdemel ez a nap.

Csodás idő volt. Talán az utolsó ilyen napok egyike a tél előtt?

A lusta nap mostanság csak 7 óra körül kel, így én sem kapkodtam el az indulást. Átdöcögtem a hétfő reggeli nyüzsgéstől fűtött városon, s örültem magamnak, hogy az én hetem kellemesebben indul mint legtöbb embertársamé. Leparkoltam egy zsilipnél, és egy hosszú, egyenes, kissé jellegtelen szakaszon kezdtem a dobálást. Mivel nagyon jó pecáink voltak mostanában ezen a részen, az egész délelőttöt rászántam. Utólag ez lehet, hogy hiba volt, hiszen már az első egy óra is kapás nélkül telt. Támolygó kanál mániás korszakomat élem, ezért ezekkel kezdtem, de mivel nem volt érdeklődés, sorra végigpróbáltam mindent ami nálam volt. Mostanában működött még a nagyobb gumi, nagy fejjel, egész gyorsan, de folyamatosan húzva, a klasszikus emelgetés helyett, de ez a módszer is becsődölt. Visszatértem a jó öreg Ottó bácsi-féle arany kanálhoz, s a parti zsombékból el is marta egy méret körüli csukesz.

Becsülethal megvan!

Nagy megkönnyebbülés volt, hal nélkül már biztos nem maradok. Reménykedtem, hogy csak egy kis napsütés kellett nekik, s most már beindul jobban a dolog, de sajnos megint kapástalan fél óra következett. Végre láttam egy rablást kicsit távolabb. Egyből fogtam a cuccom és szememet a rablás pontos helyén tartva odasiettem. Néhány töklevél takarásában bújhatott a kis lesben álló, azon túldobtam s pont a növényzet előtt táncoltattam a vasat. A csuka egyből ki is tört, szépen látszódott az egész akció a tiszta vízben. A boton csak egy gyenge ütést éreztem, talán még a száját sem nyitotta ki, csak az orrával pöccintette meg. Újradobtam, de már nem jött elő, másik csalira sem. Úgy látszik nem éhes. Ha elsőre nem is, de másodjára biztos elvitte volna, ha étvágyánál van. Sebaj.

Ránéztem az órára, 11 óra volt már. Visszamentem a kocsihoz, s tartottam egy gyors kajaszünetet. Kenyér, szalonna, hagyma és egy kis tea. Semmi cécó.

Királyi lakoma, pazar kilátással.

Nem is időztem sokat, hiszen kíváncsi voltam feljebb, a másik irányban mik lehetnek, arra még nem jártam. Az első 200m-t nemrég kotorhatták ki, teljesen üres, növényzet mentes, egyenletes medrű, tagolatlan partú szakasz volt. Sok fantáziát nem láttam benne, gyorsan fésültem át egy nagy méretű jiggel. Meglepetésemre azonban egyszer csak jó kis kapást éreztem a már-már balintempóban bevontatott csalira. Az 50 cm körüli csuka jól állta a sarat, többször meglepett a kitöréseivel. Ahogy húztam a lábamhoz, láttam, hogy alig tartja egy kis bőrdarab a horgot. Esélytelennek tűnt, hogy ezt a halat én ma kézben tartom, s igazam is lett. Két fejrázás, és pápá! De legalább volt valami.

A kotort rész után volt egy nagy kanyar, és egy kettéágazás is. Sokat időztem itt, nagyon beleláttam a csukát a sok álló részbe, visszaforgóba, de semmi. A kanyar egy vadregényesebb szakaszban folytatódott tovább, de kicsit erősebb sodrással. Visszaraktam a kanalat a kapocsba, hiszen a túlparti sás- és nádöblökbe történő ejtegetésre az a legjobb fegyver szerintem.

Kanalat nekik!

Egy kisebb kapásom volt is az elején, de utána sokáig semmi. Ahogy beállóról beállóra haladtam, egyre nagyobb lett a dzsungel, lassult a folyás, már minden dobásban a kapást vártam. Majd jött is az, egy hatalmas rántás formájában. Nem akadt. Néztem, követi-e valami a csalit, egy tenyeres sügér jött utána. Kikerekedett a szemem rendesen! Hogy csinált ez a kis fickó ekkora kapást? Újradobtam, s megint ő követte a csillogó fémet. Na mondom, akkor fogjuk meg ezt a sügeret legalább. Felraktam egy 6 centis gumit, kicsi horoggal. Durr! Ezúttal jól akadt és rendes kis súlyt éreztem a zsineg végén. Rögtön leesett, hogy mégsem az a sügér kapott olyan vehemensen már elsőre sem. Éppen megpillantottam a szintén 50-es körüli csukát, amikor kipattant a szájából a kicsi horog. Ez mondjuk az én saram is. Lehetett volna annyi eszem, hogy nem egy 15 dekás sügér rántja meg így a nyelet. Ügyes vagyok.

Nem az a sűrűn látogatott helyek egyike.

Kicsit tovább, elértem egy olyan részre, amit a "tuti helynek" neveznék. Itt ágazott ketté a csatorna, egy kis lápos szigetet alkotva középen. A víz szinte állt, volt növényzet, bedőlt fa, nádas. Mondanom sem kell, itt is elidőztem, de sajnos halnak nyoma sem volt.

Biztosra vettem, hogy itt lesz valami, de mégsem.

Ezután megint könnyebb terep jött egy hosszabb szakaszon, de volt azért tagoltság is benne, jónak ígérkezett. Az egyik beállónál pont a csatorna közepén járt a támolygó, amikor vaskos csukatestet láttam villanni a csalim irányába. Azonban ahelyett, hogy leverte volna, elegánsan mellé farolt. Ilyet még nem láttam. Esze ágában nem volt megenni azt a valamit, inkább mintha védekező állásba állt volna be. Persze hiába dobtam még 5-ször oda, rá se hederített. Hiába, nem éhes ő sem. 

Folytattam az utam, és szerencsére nem kellett sokat várni a következő akcióra. Ahogy épp kiemeltem a kanalat, olyan gyanúsan nagy örvényeket keltett maga után. Reméltem, hogy egy utolsó pillanatban visszaforduló csukafarok kavarta őket, ezért ugyanoda visszadobtam. Néhány emelés a villantón és már le is durrantotta őkelme. Izgalmas fárasztás vette kezdetét. Megjártuk a jobb és bal oldali töklevelest és a szemközti nádast is, de végül csak sikerült egy hódjáratba húzva tarkón ragadni az 52 cm-re mért éhenkórászt. Ő legalább nem vacakolt.

A nap hala.

Sokkal tovább már nem tudtam menni, a dzsungel átjárhatatlanná vált, így gondoltam visszanézek a "tuti helyre". Oldalt dobtam el, a tőlem jobbra lévő nádast horgászva meg. Éreztem is egy apró pöccintést, de nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán hal volt-e. Ahogy látótérbe ért a csalim, látom ám, hogy egy 60-65 cm-es kroki komótosan követi. Gyorsan felszökött az adrenalinszintem, főleg, hogy pont előttem, egész közel állt meg. Táncoltattam az orra előtt a kanalat, de semmi. Kivettem a csalit, de a csuka még mindig ott állt. Akár egyéni rekordot is dönthetek vele. Mit csináljak? Dobjak újra a kanállal egy másik irányból érkeztetve hozzá, vagy kockáztassam meg a csalicserét, félve, hogy esetleg elijed a mozgástól? Végül a kanállal dobtam újra. 5cm-re az orra előtt sikerült elhúznom, de csak állt, mint egy darab fa. Mégis gyorsan csalit cseréltem, barnás gumihalra. Még mindig ott állt, de már halványan láttam csak a körvonalait. Még legalább 3-szor húztam el közvetlenül előtte a gumit, de nulla érdeklődést mutatott. Végül a negyedik dobásnál már hozzáértem a fejéhez, ekkor fordult egyet és elúszott.

A visszaúton még dobtam párat de csak úgy ímmel-ámmal, igen elfáradtam a végére. Kiadós kis túra volt, jó helyeket találtam. Élményekben nem volt hiány, mondjuk több hal is kerülhetett volna horogra. De hiába. Ha nem eszik, hát nem eszik. 

Csukákkal osont be az ősz

A hőmérő szerint még nyár van, de a nappalok már igen csak megrövidültek így szeptember közepére. Ilyenkor aztán tényleg a bőség zavara lesz úrrá a horgászon. Nincs már kánikula, szúnyog. Jókat lehet úsztatni, megindul a márna is, ponty is. Lehet menni süllőzni a Dunára, domolykózni a Marcalra, de eszik a harcsa és a csukák is ébredeznek a csatornarendszerben. El is mentem márnákat keresgélni úsztatva a Nagy Dunára, pontyozni a Bagaméri-ágra de nem jártam sikerrel, igaz jó helyeket sem találtam.

Néhány szebb dévér és apróbb karikakeszegek álltak csak ki az etetésre az ágrendszerben.

Na meg az idő rövidsége miatt az úsztatások munka előtt vagy után kapkodásba, rohanásba mentek át, így egyre gyakrabban került a kezembe a pergetőbot, s inkább egy-egy rövid kirándulásra indultam a közelben.

Az őszi-téli cserkelős csukázás a kedvencem a pergetés műfaján belül. Szerencsémre a Mosoni-Duna és a mentett oldali Duna-ág között elterülő, a környéket keresztül-kasul behálózó hatalmas csatornarendszer remek lehetőséget ad erre a hangulatos kis pecára. Zámolyi, Bácsai, Szavai, Nováki, Zselykei, Örömkő-laposi, Révfalusi. Felsorolni is nehéz, bejárni meg aztán...nem egy szezon kell hozzá.

Az első csukázásom helyszínéül csak választottam egyet a még ismeretlen vizek közül, és elmentem a Bácsai-csatornára.

Ilyen csodálatos arccal fogadott a Bácsai-csatorna.

Jól összejött minden, valamiért éppen étvágyuknál voltak a halak. A csatorna eleje egy kiszélesített, kipucolt rész. Inkább sügeres terepnek tűnt, ezért egy 6,8cm-es Cannibal Shad nevű gumit akasztottam először a kapocsba. Azt hiszem méltán népszerű a Savage Gearnek ez a csalija. Nem szoktam itt márkákról ömlengeni, és ez után sem fogok, de ez tényleg egy olyan gumi, amit a legnagyobb bizalommal tűzök fel az esetek többségében. Egész lassan húzva is szépen veret a farka. A tengely körüli, oldalra billegése pedig igazán ellenállhatatlan a csukák és sügerek számára. Bár ez volt az a nap, amikor szerintem mindegy volt mit vetek be. Talán már első dobásra egy átlag sügér csimpaszkodott a kisebb méretű gumiba, melyet néhány másik társa követett.

Nem kellett sokat várni az első kapásra.

Egyensügér.

A sügerezést hamar meg is untam, mentem tovább egy nagyobb, 8 centis gumihallal a kapcson. Ahogy a víz szűkült, és kezdett csatorna jelleget felvenni - a sok töklevéllel, rucaörömmel és békalencsével - a csukák is megjelentek. Örömmel mondom, hogy utánpótlásban nem lesz hiány. A 25-35 centis méretből számolatlan mennyiség volt jelen, néhány beállónál géppuska módjára sorozták végig a szerencsétlen gumikat.

Már csatornásabb jelleg. A hattyúk persze követtek, nagy örömömre.

Egymást érték a kicsik.

Néhány gumit szétrágtak aznap.

Sokat nem is időztem, ahol ennyi a kicsi, ott nagy nem valószínű, hogy akad, mivel a csuka területvédő. Arról nem is beszélve, hogy ha valahova beáll egy testesebb jószág, az a fajtársaiból is örömmel szemezget. Ahogy haladtam tovább, egyre nehezebb lett a terep. A növényzet még nyárias volt, néhol inkább csak a hínárlyukakba tudtam ejtegetni a csalit, folyamatos húzás nem is volt lehetséges. Az egyik ilyen lyukban, végre egy méreten felüli is rádurrantott a gumira. Egész sokáig megvolt, talán éppen 45 cm lehetett, de sajnos egy szokásos, felszíni csukás fejrázással meg is szabadult a bökő tárgytól a szájában. A csukát viszonylag könnyű becsapni, vérszomjassága miatt, de a fárasztásához azért kell némi rutin, abban nagyon profi. Sokszor az egész nagyok is csak beállnak kiflibe, hagyják magukat felvonszolni, majd hirtelen törnek be valami akadóba, esetleg a víz tetején csapkodnak, a látványos csukaszaltóról nem is beszélve. Bizony ez a kroki is így lógott meg, de sebaj, néhány méterrel arrébb ismét jobb kapásom volt. A tiszta vízben vaskos testet láttam meg, 55-60cm-es kategóriába esőt. Néhány kitörést produkált, de nem erőlködött túlzottan. Már láttam magam előtt, hogy ez is úgy végződik majd, mint az előbb. Lejjebb ereszkedtem a kissé magas, meredek parton. Egyik lábam a vízbe csúszott, de nem volt vészes, a még 20 fokos vizet tekintve. Nyújtózkodtam a tarkójáért, de rögtön az első érintésre megugrott. Elkaptam a kezem, s vadul fröcskölt a víz tetején, majd elegánsan kereket oldott. Az utolsó farokcsapással még jól pofán is fröcskölt. Nesze! Először hangosan káromkodtam, majd ahogy másztam vissza a meredélyen, vizes lábbal, vizes hajjal, nevetésbe ment át a szitkozódás. Jót nevettem magamon. Mocsok egy csuka volt ez, de legalább az élmény örök. Utána még néhány kicsi sorozta a 13cm-es gumit, meg pár sügeret kikapdostam, de hasonló akció már nem volt.

Következőleg a tavaly már bevált Zámolyi-csatornára tértem vissza. A nádat levágták, a hínárt kiszedték, lehetett hosszan dobni a parttal párhuzamosan is.

Álom idő, álom víz.

A sok kicsi csukára való tekintettel, eleve nagyobb csalikkal kezdtem. Régóta lapult már a dobozomban egy nagy, arany színű kanál villantó. Párszor dobálgattam, de igazán nem adtam neki sok esélyt eddig, ezért elhatároztam, hogy ma fogok vele végre. Klasszikus hulló falevél technikával próbáltam először, de kapást sem értem el. Pedig nagyon tetszetősen táncolt, egyedül a célzás volt katasztrofális vele. Aerodinamikáját a gólya exkrementummal tudnám összehasonlítani, egyszerűbben mondva: úgy szállt, mint gólyaf*s a levegőben. Oda esett, ahova ő gondolta. Mindenesetre kipróbáltam egy kicsit gyorsabb bevontatási módot. Nem hagytam annyit süllyedni, inkább aprókat pöccintettem rajta a rövid szünetek előtt. Ebben a melegebb időben a gyorsabb vezetés talán jobban tetszett nekik, mert pár dobás után a parti zsombékból vágódott rá egy méretes forma csuka. A nagy méretű hármas horog jól tartotta, ezúttal nem volt trükközés, gond nélkül sikerült kivenni a 46cm-es krokit.

Na most már kanállal is fogtam csukát :) 

Talán ezzel a nagyobb villantóval sikerül szelektálni a kicsik közül? Francokat! 3 dobással később már ott csimpaszkodott rajta egy kifli nagyságú.

"Én is szeretem ám a vasat!"

Áttértem egy 12,5 centis Cannibal gumira, melyet egy hosszabb kapástalan időszak után, szép, szaltós akcióval szedett le egy valamivel kisebb, 42 centis.

Ez után már más nemigen akadt. Néha raktam fel körforgót, twistert, Mann's shadet, a kicsik mindent ettek. Jó kis peca volt.

Ez a kanál időközben egyébként nagyon megtetszett, ráállt a kezem a vezetésére, a csukák pedig imádják. Ezek után biztos előkelő helyen szerepel majd a csalis dobozban s remélem ahogy hűl majd a víz, egy igazi nagy vad is megcincálja majd. 

Az új kedvenc.

Szerették a Zselykein,

és a nagy sodrású Rábcán is működött.

Azért a kicsik is rámennek, de kisebb arányban mint a gumira.

Várom a következőt! :)