2017. november 27., hétfő

Cinkezaj

Több mint egy hete nem voltam már víz közelében (az esti fürdést leszámítva), így nagyon vártam már a vasárnapot, amikor végre akadt egy szabad délelőttöm. Az elmúlt időszakban a csukákat kergettem, amikor csak tehettem s meg kell, hogy mondjam magamhoz képest igen szépen fogtam belőlük. Most azonban egy kis keszegezésre vágytam. Pergetés közben szép számmal láttam békéshalakat is az egyik csatornán, így most őket vettem üldözőbe, méghozzá spiccbottal. Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak a mindössze 8-10 méter széles vízen, na meg persze szeretek is spiccbotozni. Kicsit nosztalgikus: a gyerekkort, első halfogásokat idézi ez a módszer, és nem mellesleg igen élvezetes így a horgászat. Kora tavasszal sikerült beleakadnom egy 1,5 kilós pikkelyes pontyba, nem semmi küzdelem volt. Most nem voltak ilyen nagyratörő vágyaim, néhány keszeg megfogása teljes elégedettséggel töltött volna el.
A kiszemelt kanyar.
Borongós volt aznap a hajnal, csepergett az eső, a hőmérő mindössze 3,5 fokot mutatott, de mivel 53 órát dolgoztam a héten, nem igazán számított az idő, csak horgászhassak végre. Két botot vittem magammal, egy 5 és egy 6 métereset. Legtöbbször a 6-osat használom, de volt már, hogy olyan közel voltak a halak a parthoz, hogy hátra kellett állnom vele a susnyásba, így azóta mindig bedobom az 5-öset is a bottartóba. Volt nálam több szerelék, 2-3 grammos úszókkal, ha esetleg szakadna vagy gubancolnék, könnyen, gyorsan menjen a csere. Én ha horgászok, szeretek otthon mindent megcsinálni előre. Etetőanyag, előkék, szerelékek - így kint a parton már a pecára tudok koncentrálni teljes egészében.
Bizony látszik már, hogy november 19-et írunk.
Azzal kezdtem a horgászatot, hogy egy mélységmérő ólommal végigtapogattam a kiszemelt szakaszon a medret. Mindenképp a legmélyebb ponton akartam az etetést kialakítani, mivel a hideg víz miatt ott sejtettem a halakat. A "mérés" szerint a meder az én felemen volt sekélyebb, onnan folyamatosan mélyült, a legmélyebb pont pedig a túlparttól, kb 1 méterre volt.
Igazán nem panaszkodhattak a halak ezúttal az etetőanyagra. 1 kiló dévéres, édes illatút kevertem be, mindenféle földi jóval megspékelve. Volt benne nekik főtt búza, csemegekukorica, repcemag, színes angolmorzsa és csonti is. Az állag most is fontos szerepet kapott. Azt szerettem volna elérni, hogy gombócok a fenéken terüljenek el, de egyúttal már süllyedés közben felhősítsenek is. Így már messziről felkeltik a közelben lévő halak figyelmét, akik a fenékről szedegetik majd a finomságokat, köztük az én csalimat is - remélhetőleg. Csak belemarkoltam egy kézzel a keverékbe és két határozott nyomás elégnek is bizonyult a megfelelő állaghoz.
Nem spóroltam, tartalmas kaját csináltam nekik.
A lassan áramló vízben a 6m-es bottal szépen tudtam irányítgatni, meg-meg állítani a 2,5 grammos úszót, a látási viszonyok viszont borzalmasak voltak. A vízen a sötétebb fatörzsek és a világosabb égbolt váltakozása tükröződött, így a piros és a sárga úszóantenna is igen nehezen volt kivehető. Azért a kapásokról nem maradtam le szerencsére. A felhősítés sikeresnek bizonyult, 4-5 ilyen egykezes "gombóc"-ot követően a halak szinte ráugortak az etetésre, s második dobásra meglett az első kis bodorka. Nem túl nagy, de nem is azért jöttem, hogy a horgászmagazin címlapjára kerüljek, így elégedetten csúsztattam vissza a hideg vízbe. Újracsalizás után már jött is a következő, egy igen apró vörösszárnyú, ami vissza is esett a lábam előtt. Megint dobtam egy gombócot nekik, s ezt követően az "egy gombóc - két hal" sorozat ment egy ideig. Volt köztük kisebb-nagyobb bodorka, dévér, karikakeszeg, igazi felüdülés volt.


Ilyen kis dévérek, karikák, bodorkák alkották a zsákmányt.
A halfogás önfeledt örömében egyszer csak valami lármára lettem figyelmes a szemközti nádasban. Néztem mi lehet: hód, nyúl, vidra? De egyik sem. Egy cinke volt. Egy apró kicsi cinke motoszkált a nádban. S most még ő sem dalolt, csak keresgélt a már zörgős levelek között, egyik nádszálról a másikra reppenve,  hátha akad még ott neki valami.
Már kint voltam egy ideje, de ekkor tűnt csak fel, ez a kis madár ébresztett rá arra, milyen tökéletes csönd és nyugalom vett körül. Az a késő őszi némaság, amikor még a lehulló száraz falevél hangját is meghallani, s amikor egy apró cinke akkora zajt csap, hogy felveri vele a vízpart csendjét.
Szóval ültem ott, élveztem a csendet és rájöttem, hogy ez az amiért érdemes csinálni ezt az egészet. Mehetnék ilyen-olyan tavakra is, 10+-os pontyokat fogni, de én inkább idejövök, hallgatom a Cinkezajt, fogom a 10 centis bodorkákat, és jól érzem magam.
Engem ez tölt fel egy kemény hét után, nem az ha délig alszok :)
A nagy elmélkedésből egy szép határozott kapás rántott vissza a valóságba, s bevágás után meglepően nagy ellenállást éreztem a zsineg végén. Egy pillanatra kárásznak gondoltam, de hamar megmutatta egy felszíni villanással ezüstös testét egy szép dévér. Egyúttal arra is ráeszméltem, hogy a finom szerelékkel ez bizony szákolós fajta. Szokásom elfelejteni a szák összerakását, így már profi módon végeztem el ezt, fél kézzel - fél lábbal, amíg a halat terelgettem. Végül csak sikerült a művelet, s igen meglepődve nézegettem a szákban a szép, 40 deka körüli dévért. Egy percig sem gondoltam, hogy ilyen szép halat is fogok ma, jobban örültem neki, mint annak a bizonyos 10+-os pontynak egy kockatóból.
A nap hala.
Hibátlan pikkelysor, a csatorna növényzetéhez remekül alkalmazkodott sötétes hát és úszók.
Hamar be is dobtam 4-5 kis gombócot jutalomként nekik, hátha van ott még ahonnan ez jött, de kapástalan percek következtek. Lassan tértek csak vissza a halak, és azok is kisebb keszegek voltak, aztán egy sneciraj keveredett oda. Erősebbre gyúrtam a gombócokat, mint eddig, hogy ne felhőzzenek, az ólmokat meg egybehúztam a jelzőólom fölé közvetlenül, de így meg teljesen leálltak a kapások. A hőmérő higanyszála a hajnali 3,5 fokról mindössze 1 fokot emelkedett, ezért úgy döntöttem mára elég is volt ennyi. 
 Utolsó hal aznap.
Jól átfázva, de nagyon elégedetten pakolgattam össze a cuccaimat. Pont egy ilyen pecát terveztem, és pont azt kaptam amit vártam, sőt ezzel a szép dévérrel még felül is múltam a várakozásaimat. Indulás előtt visszanéztem, hogy a cinkém ott van-e még, de közben már ő is tovaröppent.


1 megjegyzés: