2018. január 23., kedd

A szerencse fia - Újévi tervek

A szokatlanul meleg, de egyben kellemes december szép csukákkal ajándékozott meg az óév utolsó napjaiban. A január azonban idén nem csak az új év kezdetét, de egy kisebb árvizet is magával hozott. A környező folyók kiléptek medrükből, az uszadékos sártenger pedig mindent beborított. Az eddigi tapasztalataim alapján itt Győr környékén előnyös, ha jön egy kis áradás, azonban ez már túl sok volt. Ezért úgy döntöttem, hogy az év első horgászatát Mosonmagyaróváron ejtem meg, ahol kevésbé érződik a Nagy Dunán levonuló árhullám hatása. Kedves blogíró barátom irányított egy tutinak vélt helyre. Szépen fogtak itt keszeget az elmúlt hetekben úsztatva, s mivel ez a kedvenc módszerem, éltem a lehetőséggel s hajnalok hajnalán már zötykölődtem is az 1-es úton a mosoni halak felé. 
Csendes, ködös hajnal fogadott a mosonmagyaróvári partszakaszon. Az idő remek volt, de a januári sáros áradás nem tett jót a halak kapókedvének.
Az 'Óvári Mosonin valóban nyoma sem volt árvíznek, de sajnos ugyan az a hömpölygő sártenger fogadott mint otthon, ami meg is pecsételte a horgászat kimenetelét. Két helyen is próbálkoztam, de 11-ig mindössze 3 küszt sikerült fognom.
2018 első hala ez a küsz. Küsz? Franc se tudja, mintha valami keszeg-véna is lenne benne!
Legalább az év első hala is meglett - gondoltam magamban - de nem csüggedtem sokat, hiszen szikrázó napsütéses idő alakult ki közben, és engem még hajtott a láz, hogy fogjak valami nemesebb halat is, mint ez a kétes eredetű küsz. Ezért egy helyi csehóban megebédeltem, majd áttettem székhelyemet a Lajta folyóra, egy kis cserkelős pergetés és betlimentő csuka reményében. Lelkesedésemet azonban a délutáni órákban sem díjazták a halak. Egy apró pöccintéssel megúsztam a bő 3 órás kirándulást, pedig egy jó hosszú szakaszon végigdobáltam a mélyvizű, kanyargós folyócskát. Azért a csodálatos idő kárpótolt a betliért, így kellemes érzésekkel hagytam el a Mosonmagyaróvár táblát.
Ki gondolná, hogy január van?
Minden kis nád öblöt megdobtam, de nem lapult egyikben sem csuka. 
Pár nap elteltével a Mosoni-Duna Győrnél is visszahúzódott a medrébe. Bár megmaradt egy tartósan magas vízszint, de legalább már le lehetett menni a partra. Időközben sokat olvasgattam a téli pergetésről, gumihalas süllőzésről a blogok világban, különösen az alábbi két portálon: fishingeverywhere, horgászkalandok. A böngészgetést, tervezgetést tettek követték, s egy borongós hétköznap délután gondoltam kipróbálom magam ebben a műfajban. Nem mondom, hogy először pergettem süllőre, néhányszor próbálkoztam már a Bagaméri Duna-ágon szeptember elején, de 5-6 alkalomnál nem többször. Munkanap lévén, csak 3 után értem ki, a belvárosi Mosoni-Duna kibetonozott partjára. Az apadó, de még tejeskávé színű víz magasan, a betonszegély alatt alig néhány centire folydogált.  Tudtam, hogy ez a vízszint előnyére szokott válni ennek a szakasznak, legalábbis a békéshalakat illetően. Elkezdtem próbálgatni a csalikat, s kiderült, hogy bizony a 15g-nál kisebb jigfejeket nem tudom itt lerakni a fenékre. Azért örültem, hogy a 16g még épp megállt, mert annál nagyobb nem is volt nálam. Egy fluorozöld színű, egyszerű twistert fűztem az offset horogra, s kezdtem is a meder átvizsgálását. Mivel már rengetegszer úsztattam itt, tudtam hol van a partvédő kövezés lába, igyekeztem ezt a részt meghorgászni. Sok mederegyenetlenség nem volt sajnos, így gyorsan haladtam végig a part mentén, de az egyik helyen végül csak találtam valami faágat a mélyben. Néhányszor beleakadtam, de könnyen kijött a rejtett horgos szerelék, néhány falevéllel együtt. Pár lépést tettem a betonon és igyekeztem az akadó alá dobni. Fűrészfog szerűen ejtegettem végig a plasztikot a fenéken és 3 vagy 4 ejtés után, mikor épp tekertem volna ismét egyet az orsóm hajtókarán, akkora rávágást éreztem, amilyet előtte még soha - nem túl nagy pergető karrierem során. A meglepettségtől majdnem kiejtettem a botot a kezemből, de szerencsére ez nem történt meg, a feszes pálca szépen karikába hajlott. El se hittem hirtelen, hogy ez történik. Nagy kirohanásokat ugyan nem produkált, de éreztem, hogy ez már nem az a 30 centis méret, mint amit Bagaméren fogtam, igen nehezen akart feljönni őkelme. Aztán egy pillanatra feltűnt előttem világos teste, tüskés háta a kávébarna vízben. Atyaég! Ekkor tűnt csak fel, hogy bizony életem legszebb hala küzd a zsineg másik végén! Elkezdett remegni a lábam,  kalapálni a szívem, de innen már nem sokáig bírta a huza-vonát. Néhány kör után engedelmesen felfeküdt a víz tetejére, én meg egy határozott mozdulattal kiemeltem, s a fűre fektettem. Elképedve néztem a gyönyörű süllőmet. A lábam még mindig remegett, s csak vihogtam magamban mint egy retardált fóka. A nyáron kabátba akasztott busát leszámítva, ez életem legnagyobb hala, s egyben a legszebb is amit valaha fogtam. Némileg kedvem szegte, hogy fényképezőt nem vittem magammal, így sajnos rendes képet nem tudtam készíteni a számomra rekordlistás fogásról, de az örömöm így is leírhatatlan volt. Van aki évekig perget célzottan süllőre, mire megfog egy ilyen szépséget, én meg első alkalommal, 40 perc dobálás után beleakadok. Na ez ám a pofátlanul nagy szerencse!
A telefonom 3 megapixelével egy ilyen képet azért sikerült csinálni. A hossza 69cm volt, és 3,8 kg-ot nyomott :)
A nagy sikeren felbuzdulva a következő hetekben többször is próbálkoztam ugyanott és más helyeken is. Kicsit bővítenem kellett a készletemet. Eddig nem volt szükségem 15-25g-os jigekre, cheburashkákra, így vásároltam egy kisebb arzenált ezekből.
Érdekes módon másnap már nem állt meg a 16g sem az adott helyen, így egy ilyen vicces kényszermegoldást kellett alkalmaznom. A horgászat után azért vettem nagyobb fejeket is :)
Hóesésben is próbálkoztam.
Na ez már megállt a meder közepén is :)
Sajnos a vízállás nem csökkent, sőt jelenleg is útban van egy árhullám felénk, így valószínűleg február elején is még biztosan marad a magas víz. Így a Nagy Duna egy darabig nem játszik, pedig sok ötletem támadt Vámosszabadi, Nagybajcs és Gönyű környékén is.
Néha azért a süllőkeresgélés közben elnéztem a Rábcára, új helyek után kutatva, csukák ügyében. A 45-60 perces kis kiruccanások alatt sok ígéretes helyet találtam, igaz csak egy csukeszt  sikerült végül horogra keríteni.
Számomra új helyek a Rábcán. A kis öbölben meglassuló víz ideális a csukának. 
Ahogy a bedőlt fa mögött is otthon érzi magát.
És az egyik helyen ott is volt :)
Azóta sokat gondolkodtam a pergetésről, az idei év terveiről. Persze tudom, hogy egy ilyen mázlista fogástól még sok közöm nem lesz a süllőpergetéshez, de arra jó volt, hogy lendületet adjon és jó nagy kedvet csináljon az egészhez. Így elhatároztam, hogy idén nagyobb hangsúlyt fogok fektetni a pergetésre és a süllőkre. Persze az úsztatás is megmarad a repertoárban, de a feederbotok azt hiszem a padlásra kerülnek idén. Azért a nagy lendület után remélem nem ez marad az idei egyetlen süllőm! :D Mindenesetre én nagy lelkesedéssel vágok neki. Meglátjuk mi sül ki belőle :)

2017. december 25., hétfő

Karácsonyi ajándék

Én csak csontit venni mentem be a horgászboltba. De tényleg. Aztán elkezdtem nézegetni a pergetőbotokat. Régóta tervezgetem, hogy leváltom a jelenlegit, ami egy 10-30g dobósúlyú, én viszont a legtöbbször 3-5-7 g-os jigfejekkel tűzött gumikat használok. Ahogy nézegettem a botokat, a horgászboltos hívta fel a figyelmemet a pultnál lévő, újonnan érkezett Delphin pálcákra. Mindig szkeptikusan fogadom az újdonságokat, így kritikus szemmel néztem a szóban forgó termékre. Volt egy durvább és egy finomabb típus, nekem az utóbbira volt szükségem így azt vettem kézbe. Az első ami feltűnt, hogy iszonyatosan könnyű volt. Mindössze 110g-ot nyomott, amihez 2,25m-es hossz és 3-18g-os dobósúly párosult. Pont ilyenre volt szükségem. A spicc egész érzékeny, kifejezetten gumihalazáshoz ajánlott, viszont a 3. tag után felkeményedett, az egész botnak egy rendkívül feszes, gyors karakterisztikát adva.
Delphin Zorro névre hallgatott, ami remek névválasztás, hiszen tényleg egy párbajtőrhöz volt hasonló. Megnéztem az árcédulát: 19.000 Ft. No fene. A duplájára gondoltam. Persze annyit nem adtam volna érte, de így felcsillant a remény, hogy talán az enyém lehet ez a szépség. Mindenesetre a boltossal megbeszéltük, hogy alszok még rá kettőt.
Meghánytam-vetettem a dolgot, s rájöttem, hogy ha a ez előzőt eladom, nem jövök ki rosszul anyagilag sem a dologból. Na meg persze úgy sem kapok mástól horgászcuccot karácsonyra, ezért úgy döntöttem, meglepem magam vele az ünnepekre. 2 nap múlva tehát visszamentem és megvettem. 
Immár otthon, egy könnyű orsóval. Pont az orsótartónál van a súlypont
Nem bántam meg azóta sem. A boltból kiérve egyenest egy közeli vízpartra igyekeztem. Átöltözni sem volt idő munka után, hiszen mindössze fél órám volt sötétedésig. Egymás után tűztem fel a csalikat, próbálgattam minden félét. Sokkal jobban éreztem, hol jár a gumi a vízoszlopban, ég és föld volt az előző botomhoz képest. Közben láttam, hogy hajtja a sneciket valami a felszínen a sodrós részen. A sok gumihal mellett volt nálam egy körforgó is, felraktam s második dobásra rá is startolt egy kisebb balin. A tiszta vízben szépen láttam az akciót, igazi élmény volt.
Ez a kis balin avatta fel az új botot :)
Nem gondoltam volna, hogy decemberben, fél óra alatt, 0 fok körüli hidegben láthatom majd halat fogni az új botot. Mindenesetre jól indult a kapcsolatunk az biztos. Pár nappal később egy 45 centis csuka is megdolgozta egy bajai csatornán és gond nélkül vette az akadályt. Remélem még sok szép élménnyel jutalmaz majd az új esztendőben is ez a botocska.
Pár nappal későbbi csuka a karácsonyi napsütésben.

***

Az én ajándékom már megvan, kívánok nektek is hasonló szépeket az ünnepekre. Köszönöm annak, aki olvasott, tartsa meg jó szokását jövőre is. Kívánok kellemes karácsonyt és boldog új évet nektek! Találkozunk 2018-ban, addig is görbüljön a bot, sírjon az orsó!

2017. november 27., hétfő

Cinkezaj

Több mint egy hete nem voltam már víz közelében (az esti fürdést leszámítva), így nagyon vártam már a vasárnapot, amikor végre akadt egy szabad délelőttöm. Az elmúlt időszakban a csukákat kergettem, amikor csak tehettem s meg kell, hogy mondjam magamhoz képest igen szépen fogtam belőlük. Most azonban egy kis keszegezésre vágytam. Pergetés közben szép számmal láttam békéshalakat is az egyik csatornán, így most őket vettem üldözőbe, méghozzá spiccbottal. Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak a mindössze 8-10 méter széles vízen, na meg persze szeretek is spiccbotozni. Kicsit nosztalgikus: a gyerekkort, első halfogásokat idézi ez a módszer, és nem mellesleg igen élvezetes így a horgászat. Kora tavasszal sikerült beleakadnom egy 1,5 kilós pikkelyes pontyba, nem semmi küzdelem volt. Most nem voltak ilyen nagyratörő vágyaim, néhány keszeg megfogása teljes elégedettséggel töltött volna el.
A kiszemelt kanyar.
Borongós volt aznap a hajnal, csepergett az eső, a hőmérő mindössze 3,5 fokot mutatott, de mivel 53 órát dolgoztam a héten, nem igazán számított az idő, csak horgászhassak végre. Két botot vittem magammal, egy 5 és egy 6 métereset. Legtöbbször a 6-osat használom, de volt már, hogy olyan közel voltak a halak a parthoz, hogy hátra kellett állnom vele a susnyásba, így azóta mindig bedobom az 5-öset is a bottartóba. Volt nálam több szerelék, 2-3 grammos úszókkal, ha esetleg szakadna vagy gubancolnék, könnyen, gyorsan menjen a csere. Én ha horgászok, szeretek otthon mindent megcsinálni előre. Etetőanyag, előkék, szerelékek - így kint a parton már a pecára tudok koncentrálni teljes egészében.
Bizony látszik már, hogy november 19-et írunk.
Azzal kezdtem a horgászatot, hogy egy mélységmérő ólommal végigtapogattam a kiszemelt szakaszon a medret. Mindenképp a legmélyebb ponton akartam az etetést kialakítani, mivel a hideg víz miatt ott sejtettem a halakat. A "mérés" szerint a meder az én felemen volt sekélyebb, onnan folyamatosan mélyült, a legmélyebb pont pedig a túlparttól, kb 1 méterre volt.
Igazán nem panaszkodhattak a halak ezúttal az etetőanyagra. 1 kiló dévéres, édes illatút kevertem be, mindenféle földi jóval megspékelve. Volt benne nekik főtt búza, csemegekukorica, repcemag, színes angolmorzsa és csonti is. Az állag most is fontos szerepet kapott. Azt szerettem volna elérni, hogy gombócok a fenéken terüljenek el, de egyúttal már süllyedés közben felhősítsenek is. Így már messziről felkeltik a közelben lévő halak figyelmét, akik a fenékről szedegetik majd a finomságokat, köztük az én csalimat is - remélhetőleg. Csak belemarkoltam egy kézzel a keverékbe és két határozott nyomás elégnek is bizonyult a megfelelő állaghoz.
Nem spóroltam, tartalmas kaját csináltam nekik.
A lassan áramló vízben a 6m-es bottal szépen tudtam irányítgatni, meg-meg állítani a 2,5 grammos úszót, a látási viszonyok viszont borzalmasak voltak. A vízen a sötétebb fatörzsek és a világosabb égbolt váltakozása tükröződött, így a piros és a sárga úszóantenna is igen nehezen volt kivehető. Azért a kapásokról nem maradtam le szerencsére. A felhősítés sikeresnek bizonyult, 4-5 ilyen egykezes "gombóc"-ot követően a halak szinte ráugortak az etetésre, s második dobásra meglett az első kis bodorka. Nem túl nagy, de nem is azért jöttem, hogy a horgászmagazin címlapjára kerüljek, így elégedetten csúsztattam vissza a hideg vízbe. Újracsalizás után már jött is a következő, egy igen apró vörösszárnyú, ami vissza is esett a lábam előtt. Megint dobtam egy gombócot nekik, s ezt követően az "egy gombóc - két hal" sorozat ment egy ideig. Volt köztük kisebb-nagyobb bodorka, dévér, karikakeszeg, igazi felüdülés volt.


Ilyen kis dévérek, karikák, bodorkák alkották a zsákmányt.
A halfogás önfeledt örömében egyszer csak valami lármára lettem figyelmes a szemközti nádasban. Néztem mi lehet: hód, nyúl, vidra? De egyik sem. Egy cinke volt. Egy apró kicsi cinke motoszkált a nádban. S most még ő sem dalolt, csak keresgélt a már zörgős levelek között, egyik nádszálról a másikra reppenve,  hátha akad még ott neki valami.
Már kint voltam egy ideje, de ekkor tűnt csak fel, ez a kis madár ébresztett rá arra, milyen tökéletes csönd és nyugalom vett körül. Az a késő őszi némaság, amikor még a lehulló száraz falevél hangját is meghallani, s amikor egy apró cinke akkora zajt csap, hogy felveri vele a vízpart csendjét.
Szóval ültem ott, élveztem a csendet és rájöttem, hogy ez az amiért érdemes csinálni ezt az egészet. Mehetnék ilyen-olyan tavakra is, 10+-os pontyokat fogni, de én inkább idejövök, hallgatom a Cinkezajt, fogom a 10 centis bodorkákat, és jól érzem magam.
Engem ez tölt fel egy kemény hét után, nem az ha délig alszok :)
A nagy elmélkedésből egy szép határozott kapás rántott vissza a valóságba, s bevágás után meglepően nagy ellenállást éreztem a zsineg végén. Egy pillanatra kárásznak gondoltam, de hamar megmutatta egy felszíni villanással ezüstös testét egy szép dévér. Egyúttal arra is ráeszméltem, hogy a finom szerelékkel ez bizony szákolós fajta. Szokásom elfelejteni a szák összerakását, így már profi módon végeztem el ezt, fél kézzel - fél lábbal, amíg a halat terelgettem. Végül csak sikerült a művelet, s igen meglepődve nézegettem a szákban a szép, 40 deka körüli dévért. Egy percig sem gondoltam, hogy ilyen szép halat is fogok ma, jobban örültem neki, mint annak a bizonyos 10+-os pontynak egy kockatóból.
A nap hala.
Hibátlan pikkelysor, a csatorna növényzetéhez remekül alkalmazkodott sötétes hát és úszók.
Hamar be is dobtam 4-5 kis gombócot jutalomként nekik, hátha van ott még ahonnan ez jött, de kapástalan percek következtek. Lassan tértek csak vissza a halak, és azok is kisebb keszegek voltak, aztán egy sneciraj keveredett oda. Erősebbre gyúrtam a gombócokat, mint eddig, hogy ne felhőzzenek, az ólmokat meg egybehúztam a jelzőólom fölé közvetlenül, de így meg teljesen leálltak a kapások. A hőmérő higanyszála a hajnali 3,5 fokról mindössze 1 fokot emelkedett, ezért úgy döntöttem mára elég is volt ennyi. 
 Utolsó hal aznap.
Jól átfázva, de nagyon elégedetten pakolgattam össze a cuccaimat. Pont egy ilyen pecát terveztem, és pont azt kaptam amit vártam, sőt ezzel a szép dévérrel még felül is múltam a várakozásaimat. Indulás előtt visszanéztem, hogy a cinkém ott van-e még, de közben már ő is tovaröppent.


2017. október 24., kedd

Októberi délután

Előző bejegyzésemben említettem, hogy egy szép októberi napot teljes egészében a horgászatnak szenteltem. A délelőtti békéshalazást egy cserkelős csatornapeca követte. Ősszel mint a legtöbb horgászt, engem is elkap a pergető láz, azon belül is a csukák utáni vadászat. Tudom, a profi pergetők csak nevetnek rajtunk, mezei horgászokon, hogy csukát nem csak ősszel lehet ám fogni, de nekem csak ilyenkor jön meg a kedvem hozzá, amikor a táplálékhalak eltűnnek, így könnyebb becsapni kis terepruhás barátainkat, valamint a vízi növények lehúzódnak a felszínről ezért könnyebb vezetgetni a csalit az olyan kezdő pergetőknek is, mint én.
Nem voltam még ezen a kis csatornán, sőt ha jobban belegondolok egyáltalán nem voltam még csatornán pergetni, így teljesen új volt nekem ez a műfaj.
Új terep számomra.
Kiérve a helyszínre egyből megrohamoztam a vizet. Van egy univerzálisnak mondható 10-30 g dobósúlyú, 2,10 m hosszú Okuma Dead Ringer pergető botom, én ezt használom mindenhol. Tavaszi domolykózáshoz, nyári wobbleres balinozáshoz, süllőzéshez és az őszi csukázáshoz is. Jól kitaposott hely volt az első beálló, látszott, hogy nem én dobok ott először. Fogalmam sem volt mit esznek egy ilyen helyen a halak, így egy minden helyzetben nyerő twistert tettem fel, piros-sárga színben. Az igazat megvallva az első dobás a szemben lévő nádasban landolt. Nem szoktam hozzá az ilyen rövid dobásokhoz, hiszen a csatorna csak pár lépés széles, így rá kellett ébrednem, hogy itt az alsó dobás lesz a nyerő. Másodjára már szépen beejtettem a nád elé a csalit és kis belerántásokkal vezetgettem vissza magam felé. A sekély, tiszta vízben remekül látszódott a rikító twister minden rezzenése, így kitűnően tudtam gyakorolni a bevontatási technikákat. A parttal párhuzamos dobások nekem nem működtek, a sok töklevélszár, hínár miatt ami még fent volt a vízen, ezért maradtam a túlpartra történő ejtegetésnél és így haladtam végig, lépésről lépésre, átfésülve a vizet.  Talán a 4-5. dobásra már villant is valami a csalim irányába, majd rögtön a rávágást is éreztem. Túl nagy ellenállást nem mutatott, de hal volt, méghozzá egy 30 centi körüli kiscsuka. Nem nagy, de örültem, hogy legalább jó nyomon járok. Visszaengedtem, majd rögtön a következő dobásra, pár méterrel arrébb jött egy hót ugyan akkora mint az előző.
Az első kis terepmintás és a piros farkú csali ami nagyon ízlett nekik...
...némelyiknek kicsit túlságosan is :)
A második. Mintha lemásolták volna az előzőt.
"Ahol van kicsi, kell legyen nagyobb is" alapon mentem tovább a csatorna mentén. Egy hídnál parkoltam és attól feljebb indultam el, de pár 10 méter után rájöttem, hogy ez nem nekem való terep. Sok volt a töklevél és sűrű volt a nádas, így visszamentem és a híd alatti könnyebb szakaszon indultam el. Így elsőre jók lesznek nekem a már kitaposott, kitapasztalt beállók, majd ha belejövök, bevetem magam a dszungelbe is.
Nem könnyű terep. Ide még gyakorolnom kell.
A híd alatt pár méterre, szinte a lábamnál verte le valami a twinyót, és vadul kezdett cikázni fel s alá. Nem csukásan viselkedett, egy csíkos ruhás sügér kívánta meg a piros-sárga csalit.
Hibátlan csíkos.
Mentem tovább, de eseménytelen időszak jött. Igen össze-vissza idő volt aznap. Amikor kiértem fújt a szél, az eső is csepergett, aztán meg váratlanul kisütött a nap, szivárványt festve az égre. A jó ideje tartó kapástalanság miatt lecseréltem a rikító twistert egy természetesebb színű, shad formájú gumihalra, hátha a napsütésben ez jobban tetszik nekik. A csere bejött, pár dobás után ismét egy csapó ragadta el a szépen mozgó halacskát a meder közepe felől előtörve.
A napsütésben ez jobban bejött nekik. 
Kicsit később a barnás Cannibal Shaden egy miniatűr csuka hagyta ott a foga nyomát, mely már a harmadik apróság volt a sorban. Nem szívesen lyuggatom ki a szájukat, hiszen olyan agresszívan támadnak, hogy még jó akadás mellett is kárt tudnak tenni magukban, így próbálgattam nagyobb wobblereket, meg egy péklapát nagyságú arany színű támolygót is, de azokra semmi akció nem volt.
És "a nap legfiatalabb versenyzője" címet kapja...
Visszatértem így a gumikhoz, azon belül is egy bordó twisterhez, amivel sikerült is fejbedobni egy 30 centi körüli csukeszt a túlparti zsombékosban. Lassan lement a nap, reméltem, hogy a szürkület meghozza a nagyobb halat végre, de egy ugyan ilyen forma csuka és még egy sügér kivételével már több esemény nem történt.
Micsoda szemek! :) Szinte fejbedobtam szegényt. Szerintem inkább önvédelemből verte le a csalit :D
Remek kis napot zártam azt hiszem. A reggeli agyalósabb pecának remek megkoronázása volt ez a kis cserkelős pergetés. Nagy halat ugyan nem fogtam, de 6 csuka és 3 sügér nálam már eseménydús pergetésnek számít, nagyon jól szórakoztam. Párszor még visszajövök majd, hátha találni nagyobbat is, de ha nincs, akkor nem zargatom a kicsiket tovább.



***


Pár nappal később visszatértem, és tényleg volt ott nagyobb is :)

2017. október 21., szombat

Októberi délelőtt

Eljött végre az ősz. A horgászok számára a legkedvesebb időszak. Uszonyos barátaink fejvesztve kezdenek élelem után kutatni, bandákba állnak, felkészülnek a hosszú hideg hónapokra. Én is nagyon vártam már ezt az időszakot, de sajnos a lépés valahogy nem akart úgy kijönni, mint ahogy én elképzeltem. Azért volt egy elég izgalmas szombati nap amiről érdemes egy-két szót ejteni.
Szép lassan beosont az ősz az ablakon.
Az egész napot a horgászatnak szenteltem, ami egy hajnali úsztatással/feederezéssel kezdődött. Egy új szakaszt próbálgattam éppen a hetekben így ismét oda vitt az utam. Addigi próbálkozásaim kevésbé voltak sikeresek, mégis kitartottam a hely mellett. Hogy miért? Mert rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, úgy éreztem kell, hogy legyen ott hal. A horgászhelytől feljebb van egy kavicszátony, majd egy nagyobb bedőlt fa, és egy hatalmas visszaforgó. Én a visszaforgó után szoktam leülni, ahol már szép egyirányú, nem túl gyors folyás van és olyan 2,5-3 méteres mélység uralkodik már pár méterre a parttól. Tőlem lejjebb már sekélyebb, gyorsabb folyású rész jön, kavicsos parttal végig.
A forgó utáni rész.
Előző próbálkozásaim során a feeder bizonyult eredményesebbnek itt, de megrögzött bolognais horgászként mégis az úsztatással kezdtem. Idén volt néhány, számomra igen sikeresnek mondható horgászatom a bolóval, s már-már azt mertem gondolni, hogy megy ez nekem, a Mosonin bárhol boldogulok. Persze a folyó rácáfolt, és hamar megmutatta ki az úr a háznál. Hiába az ideálisnak tűnő körülmények, a hal valamiért megint nem állt oda az etetési sávra. Néhány üres úsztatást követően, elővettem egy feederbotot is, és bedobtam jóval beljebb, már majdnem a meder közepébe. Folytattam a hosszú pálcával is a pecát, de már fél szemem a rezgőspiccen tartottam. És rezgett is az a spicc! Mit rezgett? Bólogatott! Bevágásnál azonban egy kagyló egyből elnyeste az előkét, semmi ellenállást nem éreztem. Sebaj, legalább végre volt valami, mert úsztatva még egy árva kapást nem sikerült kicsikarnom. Kötöttem hamar egy 10-es horgot s újra bevetettem az egyszerű csúszóólmos, hosszú előkés végszereléket, majd visszatértem a gombócos etetésemhez de már nem nagyon figyeltem az úsztatásra. Valami megint pöcögtette a feedert, vártam, hogy mi lesz belőle s mire visszanéztem, az úszóm nem volt sehol. Beleemeltem és éreztem, hogy valami igen csak dolgozik a bot végén. A bitang erős kirohanásaiból szilvának sejtettem, és az is volt. Egy szép, igen jó húsban lévő 30 centi körüli szilvaorrú.
Szép vaskos szilva. 
Megörültem neki nagyon, ilyen szépet talán nem is fogtam még idén. Reméltem, hogy idetaláltak végre a halak, de a kapástalanság folytatódott tovább. Újra kellett csalizni a feedert is, s mikor kihúztam, láttam, hogy egy sneci fickándozik a horog végén. Fenéken. Mély vízben. Szinte a meder közepén. Vannak itt érdekes dolgok! Visszadobás után 1 perc sem telt el, és agresszív rángatással jelezte a folyó egyik lakója, hogy komolyan gondolja a dolgot. Jól ült a bevágás, a reggelizni vágyó vendégem pedig megindult a folyás iránnyal szembe. Ebből már mindenki tudja, hogy márna volt a tettes. Az erős feeder bottal, 24-es monofil zsinórral könnyedén a partra pumpáltam ifjú ellenfelemet. Hihetetlen mennyivel más így halat fárasztani, mint egy finom bolognai bottal, vékony főzsinórral. Nem mértem, talán épphogy meglehetett a 40 centi, így gyorsan visszament nőni még egy kicsit.
Idei első méret körüli márnám. Sajnos nem úsztatva :(
A szép fogáson felbuzdulva elpakoltam a bolót. Az az egy szem szilvaorrú valószínűleg csak véletlen támolygott arra, nem az etetés csábította oda, így sok értelmét nem láttam az úsztatásnak. Helyette a másik feederbotomat is bevetettem, de most már etetőkosárral szerelve. Az erősebbik botomra 130g-os a kisebbikre 100g-os kosár került és elkezdtem a maradék etetőanyagot ütemesen betermelni, 4-5 perces újradobásokkal. Már elég magasan járt a nap, így sok jóban nem reménykedtem.
Itt már 2 feederrel. Legközelebb így is kezdek.
Volt még egy igen jó kapás az erősebbik boton de ismét kagyló áldozata lett az előke. Illetve a kisebbik bottal 10-12 db szilvaorrút sikerült még fognom, melyek közül talán 3-4 haladta meg a 20 centit. Érdekes, hogy a nagyobb kosárral beljebb egy darab kapás nem volt, azt az egy nagyot leszámítva ami elszakadt.
Több tanulsága is volt a délelőtti pecának. Az egyik, hogy - bár a bolognai módszer a kedvencem - ha nem megy valahol az úsztatás, nem kell erőltetni. Éppen ezért mindig jó, ha van nálam feeder bot is, így ha váltani kell, azt könnyen megtehetem. A parton nem jutott eszembe, hogy a gombócos etetésre, tehát a parthoz közelebb is dobjak 1-2-t. Ebből pedig kiderült volna, hogy tényleg nem volt hal az úsztatási sávban, vagy csak a teljesen megállított csali kellett volna nekik. Kár, hogy erre ott nem gondoltam. 3 szép kapásom volt a délelőtt folyamán, abból egy lett meg, kétszer rögtön elszakadt az előke, valószínűleg kagyló miatt. Így legközelebb ha visszatérek, vékony fonott horogelőkével is készülnöm kell, a horgászatot pedig egyből 2 feederbottal kezdem. "Az szép, ami nehéz" - tarja egy görög mondás. Hát igen. Nem adja könnyen magát ez a szakasz, de előbb-utóbb csak megfejtem a titkát!
Még ha egy kapás sincs, ezért érdemes kijönni. Jövök még ide :)